Egy átlagos kutya legalább 40-50 szót megért. Bizonyos szavak, különösen a „séta" (akár távolabbról, suttogva hangzik is el) viharos lelkesedést vált ki belőle, ahogyan a sétaidő közeledtével szó nélkül felvett póráz látványa is. Apró jelekből és neve hallatán tudja, hogy valami vele kapcsolatos esemény következik. A lakásban velünk élve előbb-utóbb egészen pontosan kiismer bennünket. Nem arról van szó, hogy érti a beszédet, hanem arról, hogy a neve és a változatlan formában elhangzó szavak mintegy jelzőkaróként könnyítik meg a számára lényeges információk kiszűrését: gyere, egyél, kérsz stb. Ha a játékban szereplő tárgy nevét ismételgetjük (pl. az eldobott és visszahozott labdáét), egy idő után akkor is ráismer, ha nem dobtuk el. A következetesen betartott játékidőben fokozatosan egyre több tárgyat vetünk be, 3-4 tárgy megtanulása után egyre gyorsabban tanulja meg új tárgyak nevét, s különbözteti meg egymástól. Persze, előfordul, hogy néha csak a kedvenc tárgyát – e szempontból a labda különösen „veszélyes" – hajlandó kiválasztani a kupacból. Túl csábító játék jelenlétében ugyanis minden más dolog érdektelenné válik. A tárgyak felismerésénél azonban sokkal nehezebb vizsgálni, képes-e a kutya a környezetében élő, megforduló személyeket is a nevük alapján megkülönböztetni? E kérdés megválaszolására szolgál a keksz-teszt: a társaság tagjai kis dobozkákat kapnak, amelyben egy szem kedvenc keksz és egy kavics van. Küldjük el a kutyát azzal, hogy X ad kekszet. Ha máshoz megy, kavicsot kap. Ha X-hez, és a szokott módon kéri a kekszet, akkor elnyeri jutalmát és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a választásban a tőlünk kapott információ, azaz a név elhangzása segítette. Előfordulhat, hogy a kedvenc személy sokkal fontosabb a kutya számára, mint a keksz, tehát mindig hozzá megy, akkor is, ha az illetőtől nem kap kekszet. A vizsgálatban részt vevő öt kankutya – puli, német juhász, skót juhász, óriás schnauzer és egy keverék – 14 személyt biztosan meg tudott különböztetni a név alapján.